Hírek

 

Tanévnyitó mese

2025.09.02.

– Vacskamati, te félsz – mondta Mikkamakka. Látta ugyanis, hogy Vacskamati karja enyhén megremeg. És látta a szemét. Nem tetszett neki. Vacskamati mindig csibészes tekintete most ugyanis kicsit halványabb és bátortalanabb volt a szokottnál. – Mi a baj? – kérdezte Mikkamakka. – Nem tudom – felelte Vacskamati –, olyan sötét most az erdő. – Este van – mondta Mikkamakka. De a négyszögletű kerek erdő fái valóban mintha kicsit fenyegetőbben, vagy legalábbis sejtelmesebben álltak volna a tisztás szélén. – Mi van, ha eltévedek? – kérdezte hirtelen Vacskamati. – Emlékszel az iránytűre? Tőlem kaptad. Mindig ott van a mellényed felső zsebében. Pont a szíved fölött – mondta Mikkamakka Vacskamati szemébe nézve. – És mi van, ha elfogy az innivalóm? – szakadt ki a kérdés Vacskamatiból. – Tudod, a kulacs… Az enyémben mindig van valamennyi. Majd megosztozunk. – És ha az ennivaló sem lesz elég? – Én is hoztam valamennyit. Meg csak találunk valamit. Éhen halni biztos nem fogunk. Idejövet például szederbokrokat láttam az út szélén. Vacskamati hallgatott. Hosszan. Aztán egyszer csak megszólalt: – És mi van, ha vadállatokkal találkozunk? – Vacskamati! A négyszögletű kerek erdőben nem élnek vadállatok. A mókusok alszanak, a sünök meg hadd motozzanak az avarban! Szerintem mi fogjuk megijeszteni őket. Vacskamati megint hallgatott. Aztán ahogy kisvártatva megzörrent mögöttük az erdő, ösztönösen közelebb húzódott Mikkamakkához. – És mi van, ha elfogy az erőm? Ha fáradt leszek? Ha nem lesz kedvem tovább menni? Vagy ha akárhogy is igyekszem, nem érek el odáig – Vacskamatiból hirtelen törtek ki a kérdések, és már a hangja és a szeme is valahogy megfátyolosodott a hold fényében. Mikkamakka önkéntelenül lehajtotta a fejét. – Akkor én is ott leszek. Tudod, hogy nem hagylak el – mondta. – És különben is, ilyenkor, ha az embernek fogytán az ereje, akkor valahogy a cél is elindul és közelebb jön hozzá. Hallgattak mindketten. Körülöttük meg-megmoccant az avar, fülesbagoly visított az éjszakába. Mikkamakka érezte, hogy Vacskamati válla időnként megremeg. Lassan átölelte, hátha ettől kicsit szűnik a remegés. Így ültek a kidőlt fatörzsön. Hallgattak. Aztán egyszer csak Vacskamati hirtelen fölállt, és mint aki zuhanni kezd, Mikkamakka tekintetébe kapaszkodva beszélni kezdett: – Igazából nem ezektől félek – mondta. – Hanem mitől? – Attól, hogy mi lesz akkor, Mikkamakka, ha te is félni fogsz. Ha te is éhes leszel, és szomjas, és fáradt, és nem lesz kedved vagy erőd. Mi lesz akkor, ha te is remegni kezdesz a hidegtől és a félelemtől? Mikkamakka, mi lesz akkor? – hiába próbálta visszatartani, hirtelen zúdultak ki Vacskmatiból a kérdések. Mikkamakka ránézett. Értette Vacskamatit. – Igen, ez is előfordulhat – vallotta be, de közben mégis valahogy ragyogni kezdett az arca. – Megmondom, mi lesz akkor. Akkor majd te. Akkor majd te fogod meg az én kezem. A szentjánosbogarak látták, ahogy Vacskamati és Mikkamakka egymásra nézett, aztán fölemelkedtek a fatuskóról, és elindultak az ösvényen. Hogy hátizsák vagy iskolatáska volt-e a vállukon, ők sem tudták eldönteni.